Múzeumi programok - 2023- május

MÚZEUMI PROGRAMOK – 2023. május
 
Május 7. (vasárnap) 15.00
SAVARIA MÚZEUM
Késő bronzkori hatalmi központok Vas vármegyében
Ingyenes tárlatvezetés

A tárlatvezetés során a késő bronzkor (Kr. e. 13-9. század) világát idézzük fel a Savaria Múzeum állandó kiállításának bronzkori termében. A tágabb összefüggések áttekintésével keresünk válaszokat arra, hogy hol, miért, milyen korabeli megfontolások alapján jöttek létre azok a magaslati települések, melyek aztán évszázadokon keresztül egy-egy terület regionális hatalmi központjai voltak. Virtuális történelmi barangolásunk során „látogatást teszünk" a Mediterraneum és Anatólia tájain, vagy éppen a mai Németország és Ausztria földjén. Ezeken a területeken az utóbbi évszázadok során - de különösképpen az elmúlt néhány évtizedben - olyan adatokat gyűjtöttek össze, melyek fényt derítenek a 3000 évvel ezelőtti hétköznapokra, és bepillantást engednek egy-egy töredékes „mozaikszemcsén" keresztül a kor emberének életébe. Ennek segítségével kaphatunk választ arra, hogy milyenek lehettek a hétköznapok és az ünnepek a Nyugat-Dunántúlon is áthaladó Borostyánkő út vonalán és az annak tágabb környezetében létesült hegyi erődökben, melyek védelmet nyújtottak a korabeli katonai arisztokrácia, kereskedő- és iparos rétegek számára.
Tárlatvezető: Varga Péter (Cserga)
 
Május 7. (vasárnap) 15.00
VASI SKANZEN
Hiedelmek, babonák és népi vallásosság Vas vármegyében
Ingyenes tárlatvezetés

Kápolna, Répcelak, 1972.
Fotó: Bárdosi János

Vas megyében számos hiedelem és babona él(t), de vajon ismerik-e a látogatók, hogy miért érdemes egy kést a küszöbre tenni, amikor egy kisgyermek megszületik a családban? Ilyen és ehhez hasonló babonaságokat, hiedelmeket, valamint a vallásossághoz kapcsolódó ismereteket hallhatnak a Vasi Skanzenbe érkezők, nem beszélve arról, hogy a kultúra és a vallásosság hogyan lép színre egy-egy falusi közösségben. A tárlatvezetés arra keresi a válaszokat, hogyan jelenik meg a Vas megyei településeken, valamint a házak beltéri elrendezésében a babona és a népi vallásosság.
Tárlatvezető: Sztankovánszki Zita
 
2023. május 11. (csütörtök) 16.00-18.00
SMIDT MÚZEUM
„Annyi kincse van hát e hazának”
Program a Közösségek Hete keretében

16.00   Vers-kerítés - a felszalagozott múzeum kerítéséről Petőfi idézetek felismerése, verssé alakítása
16.30 Petőfi és Orlai – Egy életre szóló barátság
Az előadás a 200 éve született Petőfi Sándor és Orlai Petrich Soma festőművész barátságát mutatja be. Felidézzük kapcsolatuk kezdetét a Vas vármegyei Ostffyasszonyfán, a pápai diákéveket, a közösen töltött időket Mezőberényben. Kapcsolatuk bemutatását a költő versei, személyes tárgyai, Orlai festményei, fennmaradt levelezésük és leírásaik teszik színesebbé.
Előadó: Dr. Hollerné Mecséri Annamária történész, intézményvezető
17.00 A festményrestaurálás műhelytitkai
Aki szereti a régi festményeket, valószínűleg érdeklődik a festményrestaurátorok izgalmas, műhelytitkokkal teli munkája és a restaurálás etikai kérdései iránt is.  Művész-e a restaurátor? Van-e különbség felújítás és restaurálás közt? A különféle típusú festészeti alkotások esetében milyen tipikus problémákkal találkozik a szakember? Melyek az ezeknek megfelelő szakmai megoldások, beavatkozások?
Előadó: Bihari-Bakodi Szilvia restaurátorművész
16.00-18.00 Múzeumpedagógiai foglalkozások
Velem madarat lehet fogatni! – legyezőkészítés
Rajzold tovább! - festménykiegészítés
 
Május 13. (szombat) 14.00
SMIDT MÚZEUM
Férfiportrék a Smidt Múzeum állandó kiállításában
Ingyenes tárlatvezetés

Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a Smidt Múzeum termeiben mennyi különleges, érdekes és egyedi történettel rendelkező férfialak fedezhető fel. Vannak köztük ismertebbek, és olyanok is, akiknek a történetét eddig még homály fedte. Bár a kiállításban a legtöbb férfialak festményen jelenik meg, különböző típusú tárgyakon is fellelhetők. Vajon melyek ezek a tárgyak és hol rejtőznek a kiállításban?
Tárlatvezető: Novák Fanni múzeumpedagógus
 
Május 13. (szombat) 16.00
J. P. I. ROMKERT
Feszület a Borostyánút mentén: a romkerti kőkereszt története és felirata
Ingyenes tárlatvezetés

Még a szombathelyiek közül sem sokan tudják, hogy a Járdányi Paulovics István Romkert egy figyelemre méltó keresztény emléket is rejteget: a Borostyánkő út nyugati elágazásának végében álló kőkeresztet. Azt pedig még kevesebben tudják, hogy ez a feszület mikortól állhat itt, honnan került ide és eredetileg ki állíttatta. Nem kevésbé érdekes a talapzatán olvasható latin nyelvű felirat: „delens quod adversum nos erat chirographum decretis quod erat contrarium nobis et ipsum tulit de medio adfigens illud cruci“- hiszen a Pál apostol leveléből vett idézetnek sem fordítása, sem teológiai üzenetének megértése nem nevezhető egyszerű feladatnak. Tematikus vezetésünk során ezeknek a hely- és vallástörténeti kérdéseknek próbálunk utána járni.
Tárlatvezető: Simon Gábor
 
Május 17-18. (szerda-csütörtök)
SZOMBATHELYI KÉPTÁR, SCHRAMMEL-GYŰJTEMÉNY
Politika és művészet 1965-1983
Konferencia

Program:
MÁJUS 17. szerda
14.00
Köszöntők
14.30–15.30
A gulyáskommunizmus és a kultúra
Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Csatári Bence, Soós Viktor Attila, Szabó István
Moderátor: Kaján Imre
15.30–15.50
Kávészünet
16.00 – 16.20
Sebő Ferenc: Historikus popzene
16.30 – 16.50
Alexa Károly: Azok a ’80-as évek – betiltás és összekacsintás (A Mozgó Világ történetéhez 1975–1983)
17.00–17.20
Hadik András: Csete György paksi „pokoljárása”
17.20
Zárszó
 
17.25–17.40
Szünet
 
17.40–19.00
A TeTT kiállítássorozat megtekintése
- 17.40–18.00 Megtört progresszió
- 18.10–18.30 Velem 1975–1983
- 18.40–19.00 Symposion ’69, ’70

MÁJUS 18. csütörtök
 
9.10 – 9.50
Vadas József: Stúdióművészet vagy második nyilvánosság? A Kádár-kori szimpóziummozgalom hatásáról
10.00 – 10.20
Aknai Tamás: A magyar szimpózium-mozgalom és a 20. század második felének nyugat-európai kerámiaművészete
10.30 – 10.50
Czenki Zsuzsanna: A Siklósi Kerámia Symposion elindulása levéltári dokumentumok alapján
10.50 – 11.10
Kávészünet
11.20 – 11.40
T. Doromby Mária: A kísérleti textil kezdetei és megjelenése napjainkban (szubjektíven, egy textiles szemével)
11.50 – 12.10
Kelecsényi Csilla: VELEM, velem. A Velemi Textilművészeti Alkotóműhely hatása az autonóm textil alakulására egy textilművész munkáin keresztül
12.20 – 12.40
Cebula Anna: A velemi kísérletek hatása. A résztvevők további munkái a Szombathelyi Képtár textilgyűjteményében
12.40 – 13.30
Ebédszünet
13.30 – 14.30
Ahogy elkezdődött…
Kerekasztal-beszélgetés Schrammel Imre keramikusművésszel, Nagy Judit textilművésszel, Dvorszky Hedvig és Fitz Péter művészettörténészekkel
14.30 – 15.00
A konferencia zárása

A konferencia az NKA Múzeumok Kollégiuma támogatásával valósul meg.

 
Május 20. (szombat) 15.00
SCHRAMMEL-GYŰJTEMÉNY
A Siklós-sztori. A kerámia-szimpóziumok elindulása Magyarországon
Ingyenes tárlatvezetés

Az 1960-as években az iparművészethez sorolt művészeti ágak önálló megnyilvánulásra törekedtek Európában. Mindez nemcsak egy-egy tematikára épülő kiállítást, hanem hosszabb-rövidebb ideig tartó műhelymunkát is jelentett. A különböző országokból érkező művészek olyan kérdéseket vitattak meg, amelyek az adott anyag használatára, a legújabb technikai, technológiai kihívásokra vonatkoztak. Ezekben a műhelyekben születtek az új művészetelméleti gondolatok, tézisek, amelyek az egyes szimpóziumok után termékenyítőleg hatottak az európai, szűkebb értelemben a magyar iparművészetre, általában a vizuális művészetre. A szomszédos Ausztriában a '60-as években rendezett szimpóziumokon egy-egy magyar alkotó is részt vehetett. Ezek mintájára hozta létre Rétfalvi Sándor Magyarországon az első Villányi Nemzetközi Szobrászati Szimpóziumot 1967-ben. Ebben az évben járt Schrammel Imre az ausztriai Gmundenben, az ott 1963-ban alapított kerámia-szimpóziumon. Azonnal felismerte, hogy a hazai keramikusok számára is egy hasonló szerveződés az egyetlen lehetőség a szocialista táboron kívüli művészekkel való kapcsolattartásra, új irányzatok megismerésére és arra, hogy az európai, majd amerikai, közel- és távol-keleti művészeti vérkeringésbe bekerülhessenek. 1969-ben hosszas vajúdás után megnyílt az első Siklósi Kerámia Symposion, majd 1970-ben nemzetközivé vált.
Tárlatvezető: Czenki Zsuzsanna esztéta, igazgatóhelyettes
 
Május 21. (vasárnap) 15.00
ISEUM SAVARIENSE
Látni és láttatni. Világítóeszközök az Iseumból
Ingyenes tárlatvezetés

A római kori világítóeszközök jellegzetes fajtái a többnyire agyagból, ritkábban bronzból készült mécsesek. Az Iseum ásatásain előkerült mécsesek példáján át látogatóink megismerkedhetnek az ókori világítástechnikával, korhű másolatok segítségével pedig "élőben" be is mutatjuk azok használatát.
Tárlatvezető: Szentkúti Viola
 
Május 25. (csütörtök) 16.30
SAVARIA MÚZEUM
Monográfiák Szent Márton városának történetéről
Workshop és tárlatvezetés

A Történelmi képek Szent Márton városának múltjából című kiállításhoz kapcsolódóan szakmai workshopot és kurátori tárlatvezetést szervez a Szent Márton Intézet. A tárlat történeti dokumentumok, képzőművészeti alkotások és korabeli fotók segítségével mutatja meg a közel 2000 éves város változó képét, amihez kapcsolódóan múzeumi és levéltári szakemberek beszélnek egy-egy Szombathely történetéről szóló könyvről.
Közreműködők:
Dr. Kiss Gábor, Mayer László, Rétfalvi Balázs, Szommer Ildikó
Monográfiák:
Schoenvisner, Stephanus: Antiquitatum et historiae Sabariensis ab origine usque ad praesens tempus libri novem. [Sabaria–Szombathely régiségeinek és történelmének kilenc könyve a kezdetektől a jelen időkig.] Pestini, 1791.
Kunc Adolf: Szombathely-Savaria rend. tanácsú város Monographiája.I. rész. Szombathely,1880.1-160.,
Kárpáti Kelemen: Szombathely-Savaria rend. tanácsú város Monographiája,II. rész. Szombathely,1894. 161-531.
Kiss Gábor-Tóth Endre-Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria-Szombathely története a város alapításától 1526-ig. Szombathely, 1998.