Múzeumi programok - 2023. június

MÚZEUMI PROGRAMOK – 2023. JÚNIUS
 
Június 2. (péntek) 14.30 és 16.30
ISEUM SAVARIENSE/OTP alatt
Séta az ókori Savariában
Vezetett séta az OTP alatt, a magyar régészet napja alkalmából

Figyelem! Mindkét turnus betelt!
 
Június 3. (szombat) 15.00-18.00
SAVARIA MÚZEUM
Eltűnő, feltűnő sokféleség
Ismeretterjesztő előadások, kézműves és interaktív foglalkozások minden korosztálynak

Újító szándékkal indítjuk útjára a környezetvédelemmel és a biológiai sokféleséggel foglalkozó rendezvényünket. Még mindig számottevő azok száma, akik nem veszik komolyan a szakemberek figyelmeztetéseit, sürgető felhívásait életvitelünk, fogyasztási szokásaink mielőbbi megváltoztatására, a szűkebb és tágabb értelemben vett életterünk megóvására. Fontos lenne tudatosítanunk a gyermekekben, hogy minden kis tett számít, minden egyéni jó cselekedet segítség, az összefogás pedig csodákra képes. Ha a felnőttek nem mutatnak példát saját elhatározásból, támogassák gyermekeik erőfeszítéseit, történjen fordítva a környezettudatosságra nevelés. A biológiai sokféleség biztosítja számunkra a jó minőségű levegőt, termékeny talajt, édesvizet, és közvetve a táplálékunkat, hiszen beporzók nélkül a termények 70%-a nem létezne. Mivel a dinamikus ökoszisztémák révén az élő szervezetek egymással kölcsönhatásban állnak, egy faj eltűnése akár messzemenő hatást gyakorolhat a táplálékláncra.
Program:
Előadások
15.00 Prof. Dr. Vig Károly: Eltűnő sokféleség
15.30 Németh Ákos: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!
16.00 Dr. Szentirmai István: A biológiai sokféleség megőrzése az Őrségi Nemzeti Park területén
16.30 Dr. Balogh Lajos: Botanikai séta a Múzeumparkban
Folyamatosan 15.00-18.00:
  1. Madarászok a parkban
  2. Mikroszkópos vizsgálat gyűjtött „anyagokkal”
  3. Kutass nAppal! – felfedező játék, fajlista készítés
  4. Jó kép(keret)et vágunk hozzá
  5. Természetjáró napló készítés
  6. Lepke-origami
  7. Memóriajáték, dominó
Szemléltetéshez:
Külön asztalon bemutató: a láthatatlanoktól a nagyobb rovarokig
Kertfélék lakói mágneses tábla. Te milyen kertben élsz? Milyet szeretnél?
A rendezvény ingyenes!

https://nka.hu/
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma támogatta.
 
Június 4. (vasárnap) 15.00
VASI SKANZEN
Nők a paraszti gazdaságban
Ingyenes tárlatvezetés
Fotó: Pável Ágoston, Szalafő, 1940
A tárlatvezetés ismerteti a magyar nők életét és szerepét, valamint azt, milyen volt egykor a családi és a paraszti háztartás. Képet ad arról, hogy a Vasi Skanzen milyen tárgyi emlékeket őriz a női munkavégzésekről. Miképpen élték hétköznapjaikat a paraszti gazdaságban? Mely élelmiszereket és ételeket főzték meg? Miképpen mostak, vasaltak, takarítottak?
Tárlatvezető: Sztankovánszki Zita
 
Június 4. (vasárnap) 15.00
SAVARIA MÚZEUM
Savaria északi temetője
Ingyenes tárlatvezetés

A Paragvári út környékén az elmúlt 200 évben több, Savaria története szempontjából kiemelkedő jelentőségű felfedezés történt. A 19. század folyamán - nem kis részben a helyi Premontrei Főgimnázium tudós tanárainak és Varsányi János városi mérnöknek köszönhetően - egyre több tárgyi anyag és topográfiai megfigyelés gyűlt össze. A tárgyi emlékanyag egy része a Nemzeti Múzeumba, másik része a Premontrei Gimnázium szertárába került. 1872-től a Vasmegyei Régészeti Egylet vált a helytörténeti kutatómunka központjává. A 20. század közepén a jól képzett szakemberek munkájának köszönhetően az akkor észak felé terjeszkedő város építkezésein előkerült lelőhelyek és tárgyak segítségével nyilvánvalóvá vált a terület szerepe és jelentősége a római város történetében. A 21. század első évtizedében végzett feltárások finomították azt a képet, mely a tárlatvezetés alapjául szolgál.
Tárlatvezető: Varga Péter (Cserga)
 
Június 10. (szombat) 14.00
SMIDT MÚZEUM
A herendi porcelán, a Magyar Örökség része. Hungarikumok a Smidt Múzeumban
Ingyenes előadás

Idestova 200 éves az a nemzeti értékünk, az a kézművesség, formatervezés, technológia - a herendi manufaktúra és az itt előállított porcelán - amelyre joggal vagyunk büszkék. A herendi porcelán értékei: a generációkon át öröklődő szaktudás, a manufakturális porcelánkészítés hagyományai, a porcelánfestékek titkos receptúrája, a különleges harmónia, az egyedi motívumkincs és a kifogástalan minőség. Stingl Vince 1826-ban alapította a "Porczellán Fabrikát", és ekkor még senki sem sejtette, hogy a "fehér arany" termékek pár év múlva világhírűek lesznek. 1839-ben társult Fischer Mórral, akinek köszönhetően virágzott fel a márka. A Smidt Múzeum porcelángyűjteményében több olyan becses darabra bukkanhatunk, amelyek magukon viselik a világhírű gyár jelzését.
 
Előadó: Szommer Ildikó
 
 
Június 10. (szombat) 16.00
J.P.I. ROMKERT
Bíborfelhők Savaria felett
Beszélgetés Náray Mia regényíróval

 
A Járdányi Paulovics István Romkert tematikus vezetéseinek sorában igazi különlegességgel készülünk most: a már megszokott történelmi előadás helyett ezúttal a kortárs irodalom képviselője, Náray Mia lesz a főszerepben. Az író 2021 nyarán megjelent történelmi regényének középpontjában a IV. századi Savaria és annak elképzelt lakói állnak. A történelmi háttér hű kidolgozásában nagy örömmel és lelkesedéssel segítik őt a Savaria Múzeum munkatársai is, hiszen a történet nem áll meg ott, ahol a kötet befejeződik. Náray Mia ugyanis nem másra vállalkozott, mint arra, hogy kitalált szereplőinek szemén keresztül több kötetben mutassa be olvasóinak azokat a IV. század első felében végbement történelmi eseményeket – egészen Constantinus császár haláláig –, amelyek befolyásolták a Római Birodalom, így Savaria lakóinak életét is. Az íróval a kész és a készülőben lévő regényéről, valamint a Romkert munkatársaival közös munkájáról Simon Gábor beszélget.
 
 
Június 16. (péntek)
SZOMBATHELYI KÉPTÁR
Programok a Bloomsday keretében
 
16.30 Kassák x Kassák
Prieger Zsolt és Magyar Bori előadása 
A XX. századi aktivizmus és magyar avantgárd kiemelkedő, beskatulyázhatatlan és nem mellesleg világhírű alakja Kassák Lajos. Az ő költői életművéből szemezget és épít mellé elektronikus tánczenéből emlékművet Prieger Zsolt és Magyar Bori a Kassák x Kassák előadáson.
 
17.30 Urban animals / Szinantróp élőlények 
Kiállításmegnyitó
Szalai Dániel: Stadtluft macht frei
 
Szervező: Westwerk Művészeti Alkotóműhely Kulturális Egyesület
 
 
 
Június 17. (szombat) 15.00
SZOMBATHELYI KÉPTÁR
A Velemi Textilművészeti Alkotóműhely
Ingyenes tárlatvezetés a Velem 1975-1983 című kiállításban

 
A Velemi Textilművészeti Alkotóműhely munkájába pályázat révén évente 10 művész kapcsolódhatott be. A részvételhez szükséges pályázatban az alkotónak vázolnia kellett, hogy pontosan mivel szeretne foglalkozni a rendelkezésre álló 6 hétben. A nyertes alkotó számára nemcsak a szállást és az étkezést, valamint az alkotómunkához szükséges berendezéseket és eszközöket biztosították a szervezők, hanem négyezer forint is járt anyagvásárlásra (ezt számlával igazolták), továbbá háromezer forint ösztöndíjban is részesült. Mindezek fejében a Velemben készült alkotások közül egy-egy kiváló mű a Savaria Múzeum birtokába került, ezt a leltárkönyvben a szerzeményezésnél "megváltás" címkével jelölte a gyűjteménykezelő. Ebből az anyagból válogatott a Szombathelyi Képtár a Velem 1975-1983 című kiállításba, melyet bemutatunk a tárlatvezetés során.
Tárlatvezető: Cebula Anna művészettörténész, igazgató
 
Június 17. (szombat) 18.00-23.00
VASI SKANZEN
Szerelmes tüzek – lakodalom a Vasi Skanzenben

 
18.00 Őshonos gyümölcsfajtáink
Kerekasztal-beszélgetés
Vendégeink: Ambrus Lajos író és Szarvas József színész
Beszélgetőtárs: dr. Balogh Lajos botanikus

A program a DBU Gärten des Lebens - Az élet kertjei c. pályázat keretében valósul meg.

 
19.30 "Viszik a menyasszony selyem ágyát..."
Lakodalmi szokások és játékok Vas vármegyéből és az Őrvidékről
Közreműködnek: Ungaresca Táncegyüttes, Ungaresca Senior Együttes, Boglya Együttes, Gyöngyösfalui Szent Márton Templom Énekkara, Pesovár AMI gyermekcsoportjai, Nika Róbert, Pup Ádám, Radics István vezetésével
A Vasi Skanzen vaskeresztesi pajtájából indulva, a falu portái között vonulva jelenítjük meg a régi idők lakodalmi és az azt megelőző időszak hagyományait (szerelmi összefonódást, kérők jövetelét, eljegyzést, legénybúcsút, menyasszony-búcsúztatót, kikérést stb.). Reményeink szerint a közönség is csatlakozik a nászmenethez, ehhez táncházat biztosítunk. Álmenyasszonyok feltűnésének, söprűtáncnak és lakodalmi tréfáknak is tanúi lehetnek a látogatók.
 
21.00 Tűzugrás – zenél: Boglya Népzenei Együttes
 
18.00-21.00
  • kézműves foglalkozások: koszorúkötés élővirágból; mézeskalács-díszítés; vászontáska díszítése szerelmi motívumokkal a Namata Textil Art közreműködésével
  • interaktív mesesarok
 
 
Belépőjegy:
felnőtt: 1.000 Ft
diák: 500 Ft
családi: 2.000 Ft
6 év alatt ingyenes
  

 
https://nka.hu/
 
A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat programjának keretében valósul meg.
A program főszervezője a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány.
 
 
 
Június 18. (vasárnap) 15.00
ISEUM SAVARIENSE
Államilag támogatott, kiemelt beruházás. Az Iseum építéséhez kapcsolódó leletek
Ingyenes tárlatvezetés

A savariai Iseum Kr. u. 2. század eleji átépítése egy nagyszabású, az egész várost érintő fejlesztés része volt, csakúgy, mint a Severus-kori átépítés. Az építkezések állami támogatottságát, azok folyamatát mutatjuk be az Iseum kiállításainak leletein keresztül.
Tárlatvezető: Katona Ádám
 
 
 
Június 24. (szombat) 18.00-23.00
SAVARIA MÚZEUM, SMIDT MÚZEUM, SZOMBATHELYI KÉPTÁR, SCHRAMMEL-GYŰJTEMÉNY, ISEUM SAVARIENSE, MNL VAS VÁRMEGYEI LEVÉLTÁRA, MÁV, SZOMBATHELYI ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZET
Múzeumok éjszakája
 
Részletes program később!



A múzeumok éjszakája programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumok Kollégiuma támogatásával valósul meg.
https://nka.hu/

 
 
SAVARIA MÚZEUM
17.30 Az ötvös.
A szombathelyi Berger és Németh család öröksége
Kiállításmegnyitó

Az állandó kiállítás Szombathely legrégibb, ma is működő ötvös üzletének s a tulajdonos, Berger–Németh ötvösdinasztia tagjainak állít emléket.
2021-ben a Németh-család több generáció által megőrzött, szépséges, jelentős számú darabból álló neorokokó szalongarnitúrát és festménykollekciót ajánlott fel a Savaria Múzeum számára. A festmények között a 20. század első felének kiemelkedő vasi művészei, Fábián Gyula, Fábiánné Biczó Ilona, Radnóti Kovács Árpád, Reisz Lajos, Tóth János, ifj. Lődör Jenő alkotásai tűnnek fel. A műtárgyegyüttes lehetővé teszi, hogy betekinthessünk egy az 1920-as évektől kialakított polgári lakás enteriőrjébe.
Család, hivatás, üzlet és művészet világának izgalmas ötvözete e kiállítás a 20. század történelmi változásainak kontextusában.