|
MEGYETÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ
FELHÍVÁS
MEGYETÖRTÉNETI VETÉLKEDŐRE
"Csuda, hogy mindeddig nem emlékeztünk erről." (Ilosvai Selymes Péter)
Ezer éve annak, hogy államalapító Szent István királyunk rendeletére a Veszprémi Püspökség számára kiadott oklevélben először jelentek meg az általa létrehozott közigazgatási egységek, a vármegyék nevei. A négy legősibb vármegye: Veszprém, Fejér, Visegrád (Pest) és Kolon (Zala) megyék. István király törvényei alapján az egyházmegyék szervezése mellett folyt a vármegyék, várispánságok kialakítása is. Első királyunk élete során 45 vármegyét alapított.
A mai magyarországi megyénk nevének első írásos említésének évfordulója alkalmából összehangolt ünnepségsorozattal tisztelgünk a jeles évforduló előtt.
A történelmi Vas vármegye kialakulásáról, létrejöttének méltó megemlékezéséről, a megye történetének felelevenítése és a mai lakosság megyetudatának erősítése érdekében a Megyei Önkormányzat - intézményei bevonásával - a megye egészét átfogó középiskolás fiatalok korosztályának
MEGYETÖRTÉNETI
vetélkedőt
rendez a Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Emlékbizottsága támogatásával
100 ÉVES VAS MEGYE
címmel
A vetélkedő célja: méltó emlékezés az 1000 éve létrejött Vas vármegye történetéről. A verseny témaköre felöleli a megye történelmének fontos állomásait, az ezer év alatt megszületett tárgyi és szellemi kulturális örökségünk legfontosabb értékeit, megyénk neves és kiemelkedő személyiségeinek (politikusok, tudósok, művészek, stb.) tevékenységét, a meghatározó történelmi korszakok jelentősebb politikai eseményeit, irodalmi, zenei, képzőművészeti vonatkozásait.
A vetélkedő védnöke: Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.
Partnerszervezetek: - NYME Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ, Szombathely
- NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely
- Szombathelyi Püspöki Levéltár
A vetélkedő résztvevői: Vas megye 8-13. évfolyamos általános és középiskolai diákjainak 3 fős csapatai. (Egy iskola tetszőleges számú csapattal nevezhet, a szóbeli döntőbe iskolánként maximum 2 csapat juthat be.)
A vetélkedő témakörei:
- a történelmi Vas megye története
- a történelmi Vas megyéhez kötődő kiemelkedő személyiségek (pl. Batthyány Lajos, Berzsenyi Dániel, Sylvester János, Szily János) életpályája
- a történelmi Vas megye épített öröksége
- szellemi hagyományok (néprajz, hitélet, stb.)
- irodalom-művészetek
A vetélkedő lebonyolítási rendje:
- 1.forduló: munkafüzet kitöltése (letölthető 2009. november 15-től a Pedagógiai Szolgáltató Központ honlapjáról: http://www.bdf.hu/pszk)
- 2. forduló: interaktív internetes forduló (2010. február vége)
- 3. forduló: szóbeli döntő az 1-2. fordulóban legjobb eredményt elért 8 csapat részvételével.
Időpontja: 2010. április második fele
Helyszíne: Szombathely, Megyeháza Díszterme
A szóbeli döntő díjazása: a csapatok és felkészítő tanáraik összesen 1.000.000 Ft értékű
tárgynyereményben részesülnek.
A versenyre való nevezést a mellékelt jelentkezési lapon kérjük elküldeni a Pedagógiai Szolgáltató Központ (Szombathely, Károlyi G. tér 4.) címére, Bakó Balázsnak.
Jelentkezési határidő: 2009. november 15.
További információk kérhetők a szervezőktől:
Bakó Balázs: tel.: 94/519-641, e-mail: bako@pszk.nyme.hu
Kukor Ferenc: tel.: 94/513-680, e-mail: kukor@bolyai.nyme.hu
Pál Ferenc: tel.: 20/931-5514 e-mail: palferi82@freemail.hu
Majthényi László
a Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Emlékbizottságának elnöke
Letölthető jelentkezési lap
|