SAVARIA - Megyei Hatókörű Városi Múzeum

Elblagban mutatkozott be a Savaria Múzeum

A Wacław Felczak Alapítvány támogatásának köszönhetően 6 fős delegáció utazott Szombathely észak-lengyelországi testvérvárosába, Elblagba 2023. június 19-től 21-ig.
A küldöttség tagjai: Szuhai Viktor szombathelyi önkormányzati képviselő, nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok, Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója, dr. Vig Károly, a Savaria Múzeum tudományos igazgatóhelyettese, Cebula Anna, a Szombathelyi Képtár igazgatója, Tanai Ibolya, a Savaria Múzeum kommunikációs munkatársa, és Filó László sofőr.
 
Az utazás első napján a küldöttség megtekintette Malborkban a világ legnagyobb téglavárát, amely az UNESCO világörökség része. A grandiózus erődítményt a Német Lovagrend emelte a 13. században, s azóta is a teutonok egykori gazdagságáról és hatalmáról tanúskodik. Az épület belső terei (hétfő lévén) nem voltak nyitva, de így is sikerült bejárni az egykor kolostorként funkcionált felső várat, a lovagvárként szolgáló középső várat, és a fegyver-, illetve magtárként használt alsó várat.
 
Másnap Elblag vezetőivel találkozott a delegáció. A könyvtár egyik épületében a lengyel város alpolgármestere, Janusz Nowak és a Polgármesteri Hivatal vezetője, Agnieszka Staszewska fogadta a magyar vendégeket, a Régészeti és Történeti Múzeum igazgatója, Lech Trawicki és az Elblągi C. Norwid Közkönyvtár igazgatója, Jacek Nowiński jelenlétében. A két város kulturális kínálatának kölcsönös ismertetése mellett a nemzetközi/uniós pályázatokban való részvétel és ezek esetleges későbbi, közös lehetőségei is szóba kerültek. Szuhai Viktor, Szombathely vezetői nevében a gazdasági és turisztikai együttműködés fontosságát hangsúlyozta.
A találkozót követően a város könyvtárában tettek látogatást a delegáció tagjai. Mint elhangzott: ez az egyik legrégebbi könyvtár Lengyelországban, 1601-ben alapították, s ma az ország harmadik legjelentősebb ilyen intézménye. Mintegy 10.000 darab unikális kötetet őriznek itt, köztük 70 ősnyomtatványt. Ezek közül többet is megtekinthetett a szombathelyi küldöttség, melynek tagjai ezután az intézmény interaktív kiállítását is végigjárták.
Délben a Szent Mihály-székesegyházban idegenvezető kalauzolta a küldöttséget, és lehetőség volt a templomtoronyba is felmenni.
Délután a Régészeti és Történeti Múzeum több kiállításába is bepillanthattak a szombathelyi vendégek. Egyebek mellett Pruszcz Gdanski kétezer évvel ezelőtti lakóiról, a múzeumnak ma otthont adó, egykori középiskolai épületben folyt csillagászati oktatásról, a helyi pénzverde történetéről, az Elblag óvárosában folytatott ásatások eredményeiről, a város történetének egyik legnehezebb időszakáról, az 1945 és 1955 közötti évtizedről és a vikingek titokzatos városáról, Trusóról is láthatók izgalmas, látványos és innovatív módon kidolgozott tárlatok.
A múzeumi sétát követően az intézmény beszélgetéssorozatának keretében mutatkozott be a lengyel, főként múzeumi közönségnek a Savaria Múzeum. Csapláros Andrea múzeumigazgató nagy érdeklődéssel kísért előadásában a hazai múzeumi hálózatról, az intézmények működéséről és a szombathelyi múzeumok tevékenységéről beszélt, kiemelve a jelen legfontosabb feladatait, a digitalizálást, a kiállítások létrehozását és a múzeumpedagógiai feladatokat. A múzeumigazgató bemutatta a Savaria Múzeum tagintézményeit, infrastrukturális feltételeit, gyűjteményeiket és az itt végzett közművelődési tevékenységet. A hallgatóság számos kérdést intézett az előadóhoz, egyebek mellett a digitalizálás eddigi eredményeire, a gyerekeknek szervezett foglalkozások szervezésére, valamint a jegyárakra és a határon átnyúló kapcsolatokra vonatkozóan. Az előadásnak helyet adó teremben színes roll-upok mutatták be magyar és angol nyelven, képekkel illusztrálva a szombathelyi intézményeket: a Savaria Múzeumot, a Szombathelyi Képtárat, az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárházat, a Schrammel-gyűjteményt, a Smidt Múzeumot és a Vasi Skanzent. A kiállítás tömör összefoglalása volt a múzeumok profiljának, látnivalóinak.
Az előadást követően egy közeli múzeum vezetője felvette a kapcsolatot Csapláros Andrea múzeumigazgatóval, hogy a későbbiekben egy Visegrádi Négyeket érintő közös digitalizálási pályázatról egyeztessenek.
 
A szombathelyi delegáció a 3. napon, az esti órákban érkezett haza.
 
 
 szombathelyi delegáció szombathelyi delegáció
Elblag ElblagElblag
Csapláros Andrea előadása Csapláros Andrea és Cebula Anna
kiállítás kiállítás
kiállítás kiállítás

Wacław Felczak Alapítvány logója
A program a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával valósult meg.
https://wfa.hu/

 

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek.

Elengedhetetlen
Statisztikai és marketing
Kiválasztás engedélyezése Összes engedélyezése